
Fejenként összesen tizennégyezer eurós kártérítésben részesülhetnek a január 13-án zátonyra futott Costa Concordia luxushajó utasai a Costa Crociere hajótársaság és az olasz fogyasztóvédelmi egyesületek éjszaka született megállapodása szerint.
Tizenhat órán át tartott a tizenöt olasz fogyasztóvédelmi egyesület és a Costa Crociere hajótársaság képviselőinek egyeztetése, amely az olasz sajtóbeszámolók szerint "gyakran feszültséggel teli" hangulatban folyt. A megállapodás értelmében a Giglio szigeténél elsüllyedt Costa Concordia "hajótörötteinek" a Costa Crociere fejenként 11 ezer eurós kártérítést fizet az elszenvedett vagyoni és nem vagyoni jellegű károkért. Ezen kívül az utasok fejenként további 3 ezer euró úgynevezett költségtérítést is kapnak az utazási kiadások megtérítésére. A hajótársaság az utasok számára a pszichológiai segítség költségeit is vállalja. "Az egyeztetett kártérítés meghaladja a nemzetközi konvenciók és a hatályos törvények által előírt összeghatárt. A kártérítés minden utasnak jár, a jegyet nem fizetett gyermekek után is. Az összegből a Costa Crociere nem vonja le az utasok által kötött utazási biztosítás után járó összeget sem" - nyilatkozta a tárgyaláson résztvevő Roberto Corbella, az Astoi Confindustria Viaggi, az olaszországi idegenforgalmi vállalatokat tömörítő szövetség elnöke.
"Történelmi megállapodásról" beszélt Carlo Pileri, az Adoc fogyasztóvédelmi egyesület elnöke. Hangsúlyozta, hogy az utasok mindegyikének - nemzetiségre és életkorra való tekintet nélkül - egyforma bánásmódot sikerült biztosítani. A Costa Concordián közel háromezren utaztak hatvan országból. A megállapodás szerinti kártérítést igénylő utasok a Costa Crociere honlapján található zöldszámon és email címen jelentkezhetnek. A társaság visszaszolgáltatja a kabinok széfjeiben talált személyes tárgyakat is. A sérültek és az eddig talált áldozatok családjai külön kártérítésben részesülnek.
A legnagyobb olasz fogyasztóvédelmi egyesület, a Codacons nem csatlakozott a megállapodáshoz, ehelyett csoportos olasz-amerikai jogi keresetet indít a Costa Crocierével szemben. "Az összesen tizennégy ezer eurós kártérítés alamizsna! Arra kérjük a túlélő utasokat, ne írjanak alá és ne fogadjanak el semmit" - nyilatkozta Carlo Rienzi, a Codacons elnöke.
|
A kelet-kínai Nanking városa hivatalos kapcsolatainak felfüggesztéséről döntött testvérvárosával, a japán Nagojával a rá nehezedő nyomás következtében, mert a japán polgármester kétségbe vonta a nankingi mészárlás megtörténtét.
Kavamura Takasi egy nankingi delegáció fogadása alkalmával még... |
Az amerikai alkotmány valaha jobb időket látott. Továbbra is az Egyesült Államok alapító okirata és szent szövege, a világ legrégibb változatlan formában hatályban lévő írott alkotmánya, ezzel együtt hatása fokozatosan csökken. Az alkotmány elfogadásának 200. évfordulója alkalmából 1987-ben a Time... |
Rácz András, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa szerint eltérő az orosz kisebbségek helyzete a balti államokban, hiszen míg Észtországban és Lettországban szigorúbb állampolgársági politikát alakítottak ki függetlenedésük után, Litvániában könnyebben nyerhették el az ország... |
|
Peking álláspontja szerint a Kína területére törvénytelen úton belépő észak-koreaiak nem menekültek - derült ki a kínai külügyi szóvivő legutóbbi megnyilatkozásából.
Azok, akik gazdasági okokból szöknek át a határon a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (KNDK) területéről, illegális... |
A német pénzügyminiszter szerint a Bundestag, a német parlament alsóháza megszavazza az új görög mentőcsomagot.
Wolfgang Schäuble az euróövezeti pénzügyminiszterek kedden hajnalban véget ért ülését követően a Deutschlandfunk német közszolgálati rádióadónak azt mondta: erősen bízik abban, hogy a... |
A szélsőjobboldalhoz tartozókról alkotott kép megváltozott Németországban: a borotvált fejet és a fémbetétes csizmát felváltotta a hosszú, zilált haj, a horogkereszttel díszített ruhakivágás és a drótkeretes napszemüveg mögül kipillantó, tágra nyílt kék szem. Az utóbbi hónapokban két nő - Marisa és... |
|
Nappali kávézó nyílik csütörtökön a Pozsonyi Magyar Intézet épületében; a pozsonyi magyarokat és a magyar kultúra iránt érdeklődő szlovákokat ezután kávé mellett várják a magyar könyvek, folyóiratok és újságok.
„Az intézetnek remek fekvése van a belvárosban, így amellett, hogy saját programokat... |
Nyolc százalékponttal maga mögé utasította Rick Santorum Mitt Romneyt az amerikai republikánus elnökjelölt-aspiránsok országos támogatottságában - derült ki a Gallup legfrissebb közvélemény-kutatásából.
A bejegyzett republikánusok körében Santorum támogatottsága a Gallup szerint 36, Romneyé... |
A Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) a kormányzati szerepvállalás folytatásáról hozott döntése egybecsengett a magyar kormány sugallatával - jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
A politikussal a Krónika című erdélyi napilap közölt hétfőn interjút, amelyben Kelemen... |
|
Robert Fico a leghitelesebb politikus Szlovákiában az MVK közvélemény- kutató ügynökség által készített felmérés szerint - adta hírül a TASR szlovák állami hírügynökség hétfőn.
A felmérésben résztvevők 37,1 százaléka tartotta a leginkább hiteles szlovákiai politikusnak Robert Ficot, a... |
Bíráló hangnemben ír a kettős állampolgárság intézményéről a Lidové Noviny című cseh konzervatív napilap, míg a Hospodárské Noviny című politikai és gazdasági lap szerint a kettős állampolgárság lehetőségének bevezetésével Csehország "nyitottabbá" válik.
Az újságok hétfőn annak kapcsán... |
Minél közelebb kerül Szlovákia a márciusra kitűzött parlamenti választásokhoz, annál kisebb a lakosságnak a voksoláson való részvételi szándéka - adta hírül a Hospodárské Noviny című szlovák gazdasági napilap hétfőn a Focus közvélemény-kutató ügynökség felmérésének adataira hivatkozva.
Az újság... |