
A romániai Kaplony tagjai dolgoznak fel egy malacot a falusi disznóvágás hagyományait felelevenítő, 21 csapat részvételével megrendezett 11. Száncsengés és Nemzetközi Böllérversenyen, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Napkoron.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
|
Az amerikai tanintézetekből évek óta igyekeznek a sok cukrot, sót és zsiradékot tartalmazó üdítőitalokat és hamburgerféléket kitiltani, mert úgy vélték, hogy a mind több elhízott gyerek az iskolákban könnyen elérhető, egészségtelen tápanyagok miatt lesz dundi. Az iskolákban végzett nagyszabású... |
Kecskeméten a Dán Kulturális Intézetben szerdán nyílik a Monumental Motion - Koppenhága, a bringások paradicsoma című kiállítás, amely Mikael Colville-Andersen dán fotós és mobilitásszakértő fényképei révén ad betekintést a dán főváros kerékpáros kultúrájába.
A kiállítás apropóját az adja, hogy... |
Az elmúlt évben 2,5 százalékkal kevesebb gyermek született Magyarországon, ugyanakkor a halálozási arány is csökkent 1,3 százalékkal 2010-hez képest. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a házasságkötések száma több mint fél százalékkal nőtt; a természetes fogyás üteme kismértékben... |
|
A tüdőrák korai szakaszának kimutatására képeznek ki kutyákat egy gyömrői családi házban. "Ha a módszer nálunk is elfogadottá válik, úgy évente akár több száz életet is meg lehetne menteni ezzel a kifinomult szimatra hagyatkozó diagnosztikai eljárással" - állítja Szemes Zsuzsanna, a külföldön már... |
Négy percre kellene kurtítania mindenkinek a zuhanyozást Anglia délkeleti részén az aszály miatt - javasolják a helyi vízművek, és vízálló, tojásfőzéshez használatos órákat küldenek szét a lakosságnak.
A vidéken aszály van, és amióta feljegyzések készülnek, még egyetlen évben sem jelentkezett a... |
A naponta 800 kalóriát tartalmazó karotindiéta nemcsak fogyaszt és jó közérzetet biztosít, hanem szépít is, hiszen a menü vitaminbombaként hat a szervezetre.
A diéta erényei közé tartozik, hogy miközben ellátja a szervezetet megfelelő mennyiségű vitálanyaggal, a testsúlyt is csökkenti, és... |
|
Házikosztbojkottra hívott fel Kenyában egy férfiszervezet a férjverő feleségek elleni tiltakozásul.
A Maendeleo Ya Wanaume (Fejlődés a Férfiakért) nevű szervezet arra kéri a kenyai férjeket, hogy hat napon át ne egyenek otthon semmit, hanem gyűljenek össze együtt étkezni, közben pedig osszák... |
A montenegróiak 60 százaléka szerint a homoszexualitás betegség - derült ki egy felmérésből, amelynek eredményét hétfőn ismertette internetes honlapján a B92 szerb rádió (www.b92.net).
Az Állampolgári Oktatás Központja (CGO) nevű szervezet 803 tizennyolc évesnél idősebb montenegróit kérdezett... |
Évente mintegy kétmillió tonna új ruhát vásárolnak Nagy-Britanniában, és egymillió tonna kerül szemétbe: e trend lassítását és megfordítását tűzte ki célul a fenntartható fejlődés jegyében a Futerra PR-ügynökség vezetője, elindítva a ruhacserebere mozgalmat, amely mostanra globálissá vált.
... |
|
Több mint egy hónap eltelt az újévi fogyókúrás fogadalomtételek óta, miközben vészesen közeledik fürdőruhaszezon, és még mindig nem kezdtek el eltűnni a pluszkilók? A fogyás számít az egyik leggyakoribb újévi fogadalomnak, mégis minden évben csupán az emberek alig 20 százaléka képes leadni a... |
A fiatal brit énekesnő, Adele vasárnap este zsebelt be hat Grammy-díjat, hármat a Rolling In The Deep című daláért. Valójában azonban a Someone Like You hozta meg számára a világhírt, mely dal szinte garantáltan könnyekre fakasztja a hallgatóságot.
A kutatókat régóta foglalkoztatja, mik azok a... |
Egy lépéssel közelebb került a valósághoz annak lehetősége, hogy őssejtkezeléssel gyógyíthatók a károsodott szövetek. Egy szűk körű kutatásban sikerült visszafordítani a szívroham okozta károsodást a betegek saját szívéből származó őssejtekkel.
A gömbsejtekből nyert őssejtek egy év elteltével... |