
A tárcák a rendszámok több lépcsőben, felmenő rendszerben és önkéntes alapon megvalósuló cseréjének lehetőségét vizsgálják, egyidejű csere kötelező elrendeléséről nincs szó - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteken az MTI-vel.
A hvg.hu csütörtökön azt írta: az autók rendszámtábláinak cseréjével növelné a 2012-es költségvetés bevételeit a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), ebből az idén 12 milliárd forint folyhat be a tervek szerint. A hvg.hu információi szerint a kormány teljesen új nyilvántartási és azonosítási rendszer bevezetésére készül, ami a rendszámok kötelező cseréjével járhat.
Az NFM közleményében azt írta: a Belügyminisztérium és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által vizsgált javaslat szerint a közúti forgalomban résztvevő járművek hatósági jelzése az üzembentartó vagy tulajdonos lakóhelyének, székhelyének megfelelően a megyére, esetleg járásra, városra vonatkozó jelzést is tartalmazna.
A környező országokban hosszú évek óta eredményesen működő regionális rendszámrendszer előnye, hogy annak alapján a gépjárműhöz azonnal és össze nem téveszthető módon hozzá lehet rendelni aktuális nyilvántartási helyét, üzembentartója lakóhelyét. Mint írták, területi kódot tartalmazó rendszámot alkalmaz többek között Ausztria, Horvátország, Németország, Szlovákia, Szlovénia, Olaszország és Ukrajna.
Az NFM szerint a régió, megye jelölése hozzájárul a rendszámtábla-felismerő rendszerek hatékonyabb működéséhez. Ennek egyebek mellett a szmogriadóval és a kijelölt helyekre való behajtással kapcsolatos szabályozás eredményes betartatásában, a helyi lakosok által díjmentesen igénybe vehető fizetős útszakaszok használatának ellenőrzésében, vagy az bűnözők kiszűrésének megkönnyítésében is szerepe lehet.
A tervezett ütemezés szerint a témában májusra készülhet el a részletes szabályozási javaslat, amelyet a kormány nyáron fogadhat el. Így legkorábban idén ősztől jelenhetnek meg az új típusú rendszámok, elsőként az újonnan forgalomba helyezett gépjárműveken.
|
A román hatóságok által bevezetett szigorított ellenőrzés miatt jelentős torlódás alakult ki a nagylaki határátkelőhely kilépő oldalán - tájékoztatta a rendőrség csütörtökön az MTI-t.
A kilépő oldalon mintegy öt kilométeres kamionsor alakult ki, a sofőröknek három órát kell várakozniuk, hogy... |
Miközben a csapatok megpróbálják a lehető legtöbbet kihozni az új szabályokból, Ross Brawn szerint idén is láthatunk majd vitás megoldásokat az autókon, az F1-es szabályok ugyanis soha nem tiszták.
Miután a 2012-es szezon előtt betiltották a szinte az összes csapat által használt befújt diffúzort,... |
Több tonna folyékony szappan ömlött a 83-as út menti árokba Győrben - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese kedd este az MTI-t.
Az M1-es autópálya felhajtójánál zuhant le négy, egyenként ezerliteres ballon egy teherautó pótkocsijáról, és tartalmuk kétharmada ki is folyt -... |
|
Négy totálkáros és két sérült autó lett a végeredménye a holland BMW M3-as ámokfutásának.
A holland Hoogeveen városában az egyébként békés Sterrenlaan utca lakóinak nyugodalmas estéjét szakította félbe a BMW M3-as ámokfutó sofőrje. Az utca torkolatától száz méterre vesztette el az uralmát az autó... |
A Jaguar modernkori történetében az XF olyan, akár a fény az alagút végén – gyökeres változást és egy teljesen új korszak kezdetét jelenti az egykor jobb időket is megélt brit márka számára. Végeredményben két balsikerű típus helyébe lépett: 2007 őszén eredetileg az „elmacskásodott” S-Type... |
Mivel a csapat kihagyta a jerezi gyakorlás utolsó napját, Barcelonában egy nappal korábban kezdhette meg a munkát, mint a többiek. Schumacher és Rosberg is vezette az új W03-at.
Bár a Mercedes az előszezon első, jerezi tesztjén még a régi autójával vett részt, amivel lépéshátrányba került a... |
|
Súlyosan megsérült egy teherautó sofőrje, amikor járművével felborult a 45-ös úton Szentes közelében – tájékoztatta a rendőrség kedden az MTI-t.
Hétfőn éjfél előtt nem sokkal egy nyergesvontató haladt a 45-ös főúton Szentes felől Kunszentmárton irányába, amikor a síkos úton megcsúszott, és... |
Munkások pakolják az elégett almát arról a román nyergesvontatóról, ami előzőleg gyulladt ki az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán a 197-es kilométernél Zalakomár térségében. A sofőrnek sikerült lekapcsolni vontatót így annak nem lett baja. Az útszakaszon csak a belső sávban halad a... |
Hárman súlyosan, egy ember pedig könnyebben sérült meg a 68-as főúton, a Somogy megyei Böhönye és Szenyér között történt balesetben, amelyben két autó frontálisan összeütközött; jelenleg félpályás útlezárás van érvényben - tájékoztatta Bíró Gábor, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t... |
|
Nem tudtam, mit is gondoljak, amikor kiderült, hogy egy Benellit bíznak rám. Olyan ez a márka, mint autóban a De Tomaso: valahogy mindenkinek ismerősen cseng a név, mégis nehéz felidézni, hogy pontosan honnan. A cimbora már hallotta valakitől, hogy valami olasz, és jóféle. Az ilyesmi bizalmat kelt... |
Üdvözlöm!
Az érdekelne, hogy KTM 450 EXC téli letétele előtt-vagy inkább tavasszal cseréljem-e le az olajat? Meg tud e az olaj állósodni, hogy nincs használatban?Üdvözlettel: Jani
Kedves Jani!"Megállósodni" nem tud az olaj, azonban az elhasznált olaj tartalmazhat olyan savasságot okozó... |
Mike Gascoyne-t a teljes Caterham Group technikai vezetőjévé léptették elő, az F1-es részleget a technikai igazgató, Mark Smith fogja irányítani.
Caterham Forma-1-es csapatának technikai igazgatója, Mike Gasconye új feladatkört kap: ezentúl a számos különböző vállalatot magába foglaló, utcai... |