Mozaik
Miocén erdő és lombsétány az ipolytarnóci ősmaradványoknál
2010. július 30. péntek 08:32 | Mozaik
Közel 600 millió forintos beruházással folytatódott az ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület fejlesztése, az új létesítményeket csütörtökön adták át.
Már látogatható a 20 millió évvel ezelőtti flórát megelevenítő miocén erdő és a nyolc-tíz méter magasságban vezető lombsétány.
Duska József, az ipolytarnóci területet működtető Bükki Nemzeti Park Igazgatóság vezetője elmondta: az Ipolytarnóci Ősvilági Pompeji turisztikai fejlesztésének második üteme 571 millió forintból valósult meg, ehhez 492 millió forintos vissza nem térítendő támogatást nyertek az Észak-Magyarországi Operatív Program pályázatán.
A miocén erdő 2,5 hektáros területére a korabeli flórát megjelenítő növényeket telepítettek, köztük olyan 4-5 méteres fákat, amelyek 100-150 év múlva elérik a 40-50, vagy akár 100 méteres magasságot. A hideget nem tűrő növényeket most épített melegházban teleltetik. A miocén erdőt olyan ősállatok reprodukcióival telepítették be, amelyeknek a területen megtalálták a lábnyomait vagy fogait.

Az eddigi tanösvényhálózatot a fák lombjai között 8-10 méter magasan vezető lombsétány egészíti ki, két végén egy-egy 15 méter magas, kilátóként szolgáló toronnyal. A sétány alsóbb részén a gyerekek heveder nélkül közlekedhetnek.
A gyerekek számára fa játszóteret és akadálypályát alakítottak ki, megépült egy 45 fő befogadására alkalmas étterem és kávézó, valamint egy fedett pihenő.
Ipolytarnócon ezentúl új állandó kiállítást is láthatnak a látogatók, amelynek témája a Kárpát-medence születése.
Duska József elmondta: Ipolytarnócot egymásra épülő pályázatok sorával fejlesztik, a további pályázati elképzelések között szállásbővítésben, a négydimenzációs moziban vetített filmkínálat bővítésében, illetve újabb felszíni feltárásokban gondolkodnak.
A Nógrád megyei természetvédelmi területen 1836-ban zajlott le az első dokumentált kutatás. Ipolytarnócon találták meg a világ legnagyobb ismert pinusféléjét, a település nevét a közel 100 méter hosszú, nyolc méter kerületű megkövült fenyő tette ismertté. Az ősmaradványok területén 11 gerinces állatfaj több mint háromezer lábnyomát
Forrás: MTI
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.

Összesen 0 hozzászólás
A hozzászólások olvasói vélemények, nem a szerkesztőség álláspontját tükrözik!