Százmillió forintnyi euróba kerül a mára teljesen elhagyatott hely, ahol 19 ház és egy uszoda is van.
Vehemensen, gyakran egymás szavába vágva próbálta egymást túllicitálni konzervativizmusból a republikánus elnökjelöltségért folytatott versenyben vezető Rick Santorum és Mitt Romney, miközben szövetségi pénzek költésével és következetlenséggel vádolták egymást.
Az egymilliárd eurós valenciai takarékossági terv miatt vonultak utcára.
Szabadon távozott 32 órás kihallgatása után Dominique Strauss-Kahn az észak-franciaországi Lille ügyészségéről. A Nemzetközi Valutaalap volt vezérigazgatóját egy prostitúciós hálózat ügyében indított nyomozással kapcsolatban vették őrizetbe előző nap.
Az olasz ügyészség a január 13-án zátonyra futott Costa Concordia négy tisztje és a Costa Crociere hajótársaság három vezető beosztású tagja ellen is vádat emelt, miközben újabb nyolc áldozat holtesttét találták meg a hajóroncson.
Még a slusszkulcs is benne maradt, úgy találtak rá halőrök a Washington állambeli Mózes tóban.
Június 2-án hirdetnek ítéletet a Mubarak-perben - jelentette be szerdán a volt egyiptomi elnök elleni eljárást lefolytató kairói bíróság elnöke.
A 27 nap után megtartott újabb republikánus vitán össztűz indulhat Santorum ellen. A pártban már egy mindent felkavaró B-tervről is suttognak.
A volt IMF-vezér esetleges vádemelésre egy későbbi időpontban fogják berendelni.
Az Európai Bíróság véleményezni fogja az ACTA-t, a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Egyezményt. Ellenzői szerint a dokumentum a szólás- és az internetszabadságot is korlátozná....
Az 57 éves Hugo Chávez venezuelai államfőre újabb operáció vár, de azt cáfolta, hogy ismét rákos lenne....
Az eurozóna pénzügyminiszterei megszavazták a mentőcsomagot, de ezt Görögországban az emberek nem sikerként élik meg. Eközben a pénzüket külföldre menekítő politikusok hergelik a közvéleményt....
Napirenden van Japánban a császári utódlás kérdése. A 78 éves Akihito császár sokat betegeskedik, de nem ez jelenti az egyetlen problémát. A világ legrégebbi, kétezerhatszáz éves uralkodói házának is mondott japán császári családba az utóbbi időben nagyon kevés fiúgyermek született. A trónt pedig...
Hatvan éve nem volt ott ekkora havazás.
A kelet-kínai Nanking városa bejelentette, hogy felfüggeszti kapcsolatait japán testvérvárosával, Nagojával. A város polgármestere hétfőn kijelentette, hogy a japánok által elkövetett nankingi mészárlás meg sem történt....

A kínai Nanking felfüggesztette hivatalos kapcsolatait a japán Nagojával

A kelet-kínai Nanking városa hivatalos kapcsolatainak felfüggesztéséről döntött testvérvárosával, a japán Nagojával a rá nehezedő nyomás következtében, mert a japán polgármester kétségbe vonta a nankingi mészárlás megtörténtét.     Kavamura Takasi egy nankingi delegáció fogadása alkalmával még...

Az amerikai alkotmány már nem olyan vonzó, mint régen - "A világ mindig az élő nemzedéké"

Az amerikai alkotmány valaha jobb időket látott. Továbbra is az Egyesült Államok alapító okirata és szent szövege, a világ legrégibb változatlan formában hatályban lévő írott alkotmánya, ezzel együtt hatása fokozatosan csökken. Az alkotmány elfogadásának 200. évfordulója alkalmából 1987-ben a Time...

Szakértő: eltérő az orosz kisebbségek helyzete a balti államokban

Rácz András, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa szerint eltérő az orosz kisebbségek helyzete a balti államokban, hiszen míg Észtországban és Lettországban szigorúbb állampolgársági politikát alakítottak ki függetlenedésük után, Litvániában könnyebben nyerhették el az ország...

Kína szerint az észak-koreai szökevények nem menekültek

Peking álláspontja szerint a Kína területére törvénytelen úton belépő észak-koreaiak nem menekültek - derült ki a kínai külügyi szóvivő legutóbbi megnyilatkozásából.     Azok, akik gazdasági okokból szöknek át a határon a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (KNDK) területéről, illegális...

Görög mentőcsomag - Schäuble: a német parlament támogatja majd az új mentőcsomagot

A német pénzügyminiszter szerint a Bundestag, a német parlament alsóháza megszavazza az új görög mentőcsomagot.     Wolfgang Schäuble az euróövezeti pénzügyminiszterek kedden hajnalban véget ért ülését követően a Deutschlandfunk német közszolgálati rádióadónak azt mondta: erősen bízik abban, hogy a...

Változik a nők szerepe a német szélsőjobboldalon - Rózsaszín pizsamában

A szélsőjobboldalhoz tartozókról alkotott kép megváltozott Németországban: a borotvált fejet és a fémbetétes csizmát felváltotta a hosszú, zilált haj, a horogkereszttel díszített ruhakivágás és a drótkeretes napszemüveg mögül kipillantó, tágra nyílt kék szem. Az utóbbi hónapokban két nő - Marisa és...

Nappali kávézó nyílik a Pozsonyi Magyar Intézetben

Nappali kávézó nyílik csütörtökön a Pozsonyi Magyar Intézet épületében; a pozsonyi magyarokat és a magyar kultúra iránt érdeklődő szlovákokat ezután kávé mellett várják a magyar könyvek, folyóiratok és újságok.     „Az intézetnek remek fekvése van a belvárosban, így amellett, hogy saját programokat...

Santorum megelőzte Romneyt az országos népszerűségben

Nyolc százalékponttal maga mögé utasította Rick Santorum Mitt Romneyt az amerikai republikánus elnökjelölt-aspiránsok országos támogatottságában - derült ki a Gallup legfrissebb közvélemény-kutatásából.     A bejegyzett republikánusok körében Santorum támogatottsága a Gallup szerint 36, Romneyé...

Kelemen Hunor: az RMDSZ kormányon maradásának döntése egybecsengett a magyar kormány sugallatával

A Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) a kormányzati szerepvállalás folytatásáról hozott döntése egybecsengett a magyar kormány sugallatával - jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.     A politikussal a Krónika című erdélyi napilap közölt hétfőn interjút, amelyben Kelemen...

Robert Fico a leghitelesebb politikus Szlovákiában egy felmérés szerint

Robert Fico a leghitelesebb politikus Szlovákiában az MVK közvélemény- kutató ügynökség által készített felmérés szerint - adta hírül a TASR szlovák állami hírügynökség hétfőn.     A felmérésben résztvevők 37,1 százaléka tartotta a leginkább hiteles szlovákiai politikusnak Robert Ficot, a...

Cseh lapok a kettős állampolgárság intézményéről

Bíráló hangnemben ír a kettős állampolgárság intézményéről a Lidové Noviny című cseh konzervatív napilap, míg a Hospodárské Noviny című politikai és gazdasági lap szerint a kettős állampolgárság lehetőségének bevezetésével Csehország "nyitottabbá" válik.     Az újságok hétfőn annak kapcsán...

Csökken a lakosságnak a márciusi választásokon való részvételi szándéka Szlovákiában

Minél közelebb kerül Szlovákia a márciusra kitűzött parlamenti választásokhoz, annál kisebb a lakosságnak a voksoláson való részvételi szándéka - adta hírül a Hospodárské Noviny című szlovák gazdasági napilap hétfőn a Focus közvélemény-kutató ügynökség felmérésének adataira hivatkozva.     Az újság...

Oldalak

Feliratkozás Külföld csatornára