hirdetés
Flash ad ID:62

Sürgeti a német alkotmánybíróságot az Eurócsoport elnöke az ESM ügyében

Sürgeti a német alkotmánybíróságot az Eurócsoport elnöke az ESM ügyében

Az euróövezeti pénzügyminiszteri tanács (Eurócsoport) elnöke szerint a német alkotmánybíróságnak szeptemberig döntenie kell azokról a sürgős beadványokról, amelyek az állandó euróövezeti válságkezelő rendszer (ESM) létrehozásáról szóló szerződés németországi ratifikációjára vonatkoznak.Jean-Claude Juncker a Der Spiegel című német hetilap vasárnapi számában közölt interjúban hangsúlyozta: “nem lenne hasznos”, ha a német alkotmánybíróság egészen őszig vizsgálná, hogy ki lehet-e hirdetni a ratifikációról szóló törvényt. A karlsruhei bírák vélhetően tudják, hogy “milyen időkeret áll rendelkezésükre” – utalt Juncker arra, hogy szeptemberben dönteni kell a görög mentőprogram folytatásáról.

A német alkotmánybíróságon kedden megkezdődött eljárás első szakaszában azokat a sürgősségi kérelmeket bírálják el, amelyek a fiskális paktumot és az ESM-ről szóló szerződést a német jogba átültető törvények államfői aláírásának – vagyis a jogszabályok kihirdetésének – megtiltására vonatkoznak. Szakértői várakozások szerint a bíróság heteken belül határoz a kérdésben, viszont a keddi tárgyalási napon a testület tagjai utaltak arra, hogy akár három hónapig is eltarthat az első szakasz.

Juncker szerint a karlsruhei bíróság zöld jelzést ad a berlini államfői hivatalnak, a törvények így hatályba lépnek, és Németország ezáltal csatlakozik a fiskális paktumhoz és az ESM-hez. “Alkotmányossági aggályok más euróövezeti tagországokban is felmerültek”, Észtországban például az ESM-et létrehozó szerződés került a legfőbb bírói fórum elé, de az mindent rendben talált. Ebből sejthető: nem kell arra számítani, hogy Karlsruhéban megbukik az ESM ügye” – mondta az Eurócsoport elnöke.

Az Eurócsoport vezetője az Angela Merkel vezette német kormány álláspontjával megegyezően úgy véli, hogy a válságból az integráció mélyítésével lehet kikerülni. “Támogatnám, ha a folyamat betetőzése a közvetlenül választott európai elnök tisztségének létrehozása lenne” – mondta az interjúban. Hozzátette: az első lépésben össze lehetne vonni az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnöki pozícióját. Ugyancsak egyesíteni kellene az Eurócsoport elnöki és a bizottság monetáris ügyekért felelős tagjának hivatalát. Az összevonással kialakulna az euróövezeti pénzügyminiszter tisztsége – mondta Juncker.

Juncker az Eurócsoport 2005-ös létrehozása óta áll annak élén. A Der Spiegelnek azt mondta: úgy véli, Wolfgang Schäuble lenne a legalkalmasabb utódja a pozícióban. Azzal az elképzeléssel kapcsolatban, hogy az euróövezeti pénzügyminiszteri tanácsot vezessék német-francia rotációs rendszerben, kifejtette, hogy ugyan kizárólag német-francia egyetértés mellett lehet bármit is előmozdítani az unióban, de “nem teszi magát túlzottan kedveltté”, aki a többiek háta mögött külön megállapodásokat köt.

Fotó:hirperec.hu

Hozzá szólna a hírhez?

Lépjen be Facebook fiókjába, és kapcsolódjon oldalunkra!

Külföld

"Életnagyságú" X-szárnyút készítettek legóból

“Életnagyságú” X-szárnyút készítettek legóból

A világ legnagyobb legómodelljét, a Csillagok háborúja X-szárnyú harci gépét készítették el legókockákból Csehországban. A 12,6 méter...

hirdetés