Módosítás után adott megbízható és valós képet az MSZP gazdálkodásáról az ellenzéki párt 2009-es beszámolója, de ez összefügg azzal, hogy a párttörvényben lévő beszámolómintához nem készítettek útmutatót a jogalkotók; a minta a számviteli törvény rendelkezéseivel nem harmonizál, nem felel meg sem a... |
Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) a Darányi Ignác Terv megvalósításában látja az egyedüli garanciát arra, hogy a mezőgazdaság területén bekövetkezzen a régóta indokolt generációváltás, és arra kérik az MSZP agrárpolitikusait, hogy ne provokálják "hazug megtévesztő nyilatkozataikkal"... |
A hit- és erkölcstan oktatásával kapcsolatban megbeszéléseket kezdeményeznek a keresztény egyházak vezetői az illetékes kormányzati felelősökkel.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Tanácsa, valamint a református és evangélikus egyházak püspökei a kedden megtartott első idei... |
Ismét munkához láthat a Pest megyei gyermekvédelmi szakértői bizottság, amelynek tagjai tavaly nyáron díjazásuk tartós elmaradása miatt függesztették fel tevékenységüket, s nem lesz fennakadás a nevelőszülők kifizetésében sem – közölte a megyei kormányhivatal vezetője az MTI-vel.
Tarnai Richárd... |
A vörösiszap katasztrófáról, az Európai Parlament Magyarországot érintő határozatáról, a hamisítás elleni kereskedelmi megállapodásról és a közétkeztetésről beszéltek a képviselők kedden napirend előtt az Országgyűlésben.
Jobbik: még mindig sok a kérdés a vörösiszap-katasztrófával... |
A január-decemberi időszakban továbbra is jelentős mértékben, 25 ezer fővel emelkedett a versenyszférában alkalmazottak száma a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, míg a költségvetési intézményekben létszámcsökkenés mutatkozott - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden a KSH... |
Kiegészítené két kormánypárti képviselő a tűz- és robbanásveszélyes munkahelyen dolgozókkal azok körét, akik számára a nemdohányzók védelméről szóló törvény engedélyezi zárt légterű dohányzóhely kijelölését.
Az érintettek közé azok tartoznának a fideszes Mengyi Roland és a kereszténydemokrata... |
Az Országgyűlés ma kezdi tárgyalni a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának újabb rögzítéséről szóló kormányzati javaslatot, emellett terítékre kerül egy a Malév csődjével foglalkozó bizottság létrehozása, valamint a tavalyi LMP-s tüntetés folytán javasolt közkegyelmi indítvány is.
A Ház első... |
Emeli bruttó 2 forinttal a gázolaj és 4 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.
A mostani emeléssel a gázolaj átlagára 436 forintra, benziné pedig 425 forintra nő. A Mol egy hete bruttó 3 forinttal emelte a... |
Az elszámoltatási kormánybiztos arra szólítja fel az MSZP szóvivőjét, hogy jelenjen meg kedden a bíróságon, az ügyükben kitűzött tárgyaláson; Budai Gyula - mint azt az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében felidézte - tavaly tett feljelentést Török Zsolt ellen nagy nyilvánosság előtt elkövetett... |
Várhatóan ismét elhalasztják a dohány-kiskereskedelmet állami kézbe adó törvényjavaslat országgyűlési zárószavazását - derült ki az alkotmányügyi bizottság hétfői ülésén.
Múlt héten a Fidesz javaslatára már egyszer lekerült az Országgyűlés napirendjéről a végszavazásra váró előterjesztés, amely... |
Az Országgyűlés mai ülésén felhatalmazást adhat az európai fiskális paktum magyarországi aláírására, valamint a dohány-kiskereskedelem teljes átalakítására is. Az esti órákban a fegyvertartás szabályainak lazításáról és egy új hungarikumtörvény megalkotásáról kezdődhet vita.
A gazdasági és... |