A világ munkavállalóinak egyötöde (19%-a) nagyon szívesen dolgozna egy másik országban, ha olyan lehetősége adódna, hogy 2-3 évig, teljes munkaidejű állásban, három-öt óra repülőútnyi távolságra, a mostaninál 10 százalékkal magasabb fizetésért végezhetné a munkáját - derül ki abból a felmérésből,...
Egyáltalán nem lehetetlen Görögország csődje, a súlyos adósságválsággal küszködő állam akár már márciusban fizetésképtelenséget jelenthet az euróövezeti országok pénzügyminiszteri tanácsának, az Eurogroup (eurócsoport) vezetője szerint.
Németországban rendkívüli időjárási pótlékot követelnek szakszervezetek a szabad ég alatt dolgozó több millió munkavállalónak a rendkívüli hideg miatt. Mínusz 10 Celsius fok alatt 100 eurós pótlékot már jutányosnak tartanának a német munkavállalók.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a jövő hét első felében dönt arról, hogy a 95,3 MHz frekvenciát a Klubrádió újabb 60 napig ideiglenesen használhatja-e - közölte a szervezet szóvivője vasárnap. Kiricsi Karola azt követően nyilatkozott, hogy a Klubrádió közleményt adott ki...
Egyáltalán nem lehetetlen Görögország csődje, a súlyos adósságválsággal küszködő állam akár már márciusban fizetésképtelenséget jelenthet az euróövezeti országok pénzügyminiszteri tanácsának, az Eurogroup (eurócsoport) vezetője szerint.
Vannak országok, ahol a jövedelemadó emelése miatt csökkennek a nettó bérek, nem pedig annak csökkentése miatt. Míg Magyarországon több munkavállaló is a napokban szembesül azzal, hogy mit is jelent az egységes és arányos adórendszer, addig a spanyol munkavállalóknak sincs oka az örömre. Pedig...
Tíz klaszter nyert az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) Akkreditált Innovációs Klaszter pályázaton - jelentette be Barta E. Gyula, a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ (MAG) Zrt. vezérigazgatója a címet átadó rendezvényen, Budapesten.
2011-ben két olyan negyedév volt, amikor csökkent a betéti kártyák száma, éves szinten azonban 2 százalékos volt a növekedés. A hitelkártya üzletágon azonban még mindig érződik a válság hatása: ebben a szegmensben tavaly is 12 százalékos volt a visszaesés. Közben egyre újabb innovatív fizetési...
A világ cukortermelése az idén is meghaladhatja a keresletet, ami szakértők szerint a cukor árának csökkenését eredményezheti. Tavaly 27 százalékkal esett a cukor ára a New York-i árutőzsdén - a legnagyobb mértékben az elmúlt dekádban.
A németek 80 százaléka szerint Görögországnak csak akkor szabadna újabb mentőcsomagot kapnia, ha teljesítette az előírt takarékossági intézkedéseket. Az EU legnagyobb nettó befizetőjének lakosai közül minden második szívesen látná újra a drachmát.
Különösebb izgalmak nélkül telt a múlt hét a részvénypiacon, a hét eleji negatív korrekció után a hét közepén ismét emelkedésnek indultak az árfolyamok, így összességében mérsékelt erősödéssel zárt a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe.
Ha 1 Celsius-fokot változik a hőmérséklet, a hazai gázfogyasztás 1,5-2,5 millió köbméterrel módosul, a távhőszámla pedig Budapesten 732 forinttal mozdul el. A hideg megérkezése előtti hetekben napi 45−55 ... ...
Mindössze két Malév-utas érkezett vasárnap délelőtt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre a jegyét visszaváltani, a tranzitban viszont már egy sem tartózkodik. Ma 2300-an utaztak volna a csődbe jutott nemzeti légitársasággal, 7200 bajba jutott utas helyzete rendezetlen.
Németországban növekszik a szakemberhiány: a munkaügyi hivatal szerint különösen mérnökökből, orvosokból, illetve egészségügyi ápolókból van kevesebb a kelleténél. Az egészségügy van ebből a szempontból a legrosszabb helyzetben: 110 napig üresek az állások.
A pozitív hazai és nemzetközi hangulatot, az emelkedő hazai részvényindexet könnyen letörheti, ha a jövő heti görög szappanopera nem zajlik problémamentesen. Ennek áldozatául eshet az immár negyedik hete egyre magasabbra törő hazai vezető részvényindex is - derül ki a Raiffeisen heti elemzéséből.

Tíz százalékkal növelte árbevételét az idén az Alpha-Vet Holding

A tavalyihoz képest 10 százalékkal nőtt, és várhatóan meghaladja a tizenkétmilliárd forintot az Alpha Holding Zrt. idei árbevétele - mondta el az MTI-nek a vállalatcsoport tulajdonosa.     Móré Attila tájékoztatása szerint az eddigi számítások alapján 500-600 millió forintos nyereségre számít.    A...

Magyar bankokat minősített le a Fitch

Négy magyar bank különböző osztályzatait minősítette le csütörtökön a Fitch Ratings.     A lépés előzményeként a nemzetközi hitelminősítő a múlt héten az addigi "A mínusz"-ról két fokozattal "BBB"-re rontotta a kereskedelmi adósokra külön érvényben tartott magyar besorolási országplafont.    A...

Malév - Az MSZP szerint elkerülhető lett volna a légitársaság leállása

Az MSZP szerint elkerülhető lett volna a Malév leállása, ha a kabinet figyelembe veszi azokat a megoldási javaslatokat, amelyeket a Bajnai-kormány Oszkó Péter vezette pénzügyminisztériuma kidolgozott.     Józsa István frakcióvezető-helyettes szombaton sajtótájékoztatón azt mondta: a Malév példája...

A Tesco reméli, hogy hamarosan befogadhatja az Erzsébet-utalványt

A Tesco reméli, hogy hamarosan megállapodik a Nemzeti Üdülési Szolgálattal, és az áruházlánc üzleteiben is lehet majd fizetni az Erzsébet-utalványokkal - tájékoztatta a Tesco Global Áruházak Zrt. az MTI-t pénteken.     Az elmúlt időszakban érdemi tárgyalást folytattak a Nemzeti Üdülési Szolgálat...

Nem érte váratlanul a leállás a Budapest Airport Zrt fő tulajdonosát

Nem érte váratlanul a Malév leállása a Budapest Airport Zrt. (BA) fő tulajdonosát, a Hochtief német társaságot, amely készült is ennek bekövetkeztére - közölte a cég pénteken az MTI-vel.     Donatella Gasser, a cég repülőtér-üzemeltető érdekeltségeit összefogó Hochtief Concessions kommunikációs...

Pénteken reggel leállt a Malév

Pénteken reggel hat órakor leállt a Malév - jelentette be a társaság.     A Malév igazgatósága a kár minimalizálása érdekében elrendelte a magyar nemzeti légitársaság üzemszerű működésének beszüntetését. A döntés értelmében február 3-án 06:00 órától, 66 évnyi csaknem folyamatos működés után, nem...

Ezrek akarnak a Foxconnak dolgozni Kínában

Az embertelen munkakörülményekről szóló hírek ellenére is több ezren álltak órákon át sorba a héten munkáért a Foxconn kínai gyárainál.     Több ezer munkát kereső kínai regisztrált hétfőn a közép-kelet-kínai Honan (Henan) tartomány fővárosában, Csengcsouban (Zhengzhou) a tajvani Foxconn aznapra...

Pápai Hús: két, egyenként 900 milliós beruházás

Két, egyenként  900 millió forintos beruházás kezdődött meg a Pápai Hús 1913 Kft-nél: szeletelő-és csomagolóüzemet alakítanak ki és korszerűsítik a sertéstelepeket - tájékoztatta az MTI-t a gazdasági igazgató.     Kiss Zoltánné elmondta: a 900 millió forintba kerülő szeletelő- és csomagolóüzemet a...

S&P: az euróövezet a második félévben kikapaszkodik a recesszióból

Az euróövezet az idei második félévben várhatóan fokozatosan kikapaszkodik "enyhe recessziójából" - jósolta csütörtökön Londonban ismertetett új, 2012-2013-a szóló előrejelzésében a Standard & Poor's.     A nemzetközi hitelminősítő közgazdászai elismerték ugyanakkor, hogy a prognózist lefelé...

Csökkent az Electrolux nyeresége tavaly

Jelentősen csökkent a svéd Electrolux háztartási berendezés gyártó konszern nyeresége tavaly a magasabb nyersanyag árak, a fokozódó piaci verseny és a csökkenő lakossági kereslet miatt.     A tavalyi negyedik negyedévben az Electrolux nyeresége 67 százalékkal, 221 millió svéd koronára (25 millió...

NAV: kiemelkedően sok szabálytalanságot találtak a magánklinikákon

Az adóhatóság folytatja a magánklinikák, magánorvosok ellenőrzését, mert a tapasztalatok szerint ebben a szektorban kiemelkedően sok a szabálytalanság - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.     Mint írták, a NAV a jövőben is nagy hangsúlyt fektet a magánklinikák, azon...

Lázár: ultimátumot adott az Erste Bank Hódmezővásárhelynek

Az Erste Bank a hódmezővásárhelyi önkormányzatnak adott válaszában egyértelműen elzárkózott az árfolyamveszteségből eredő kockázat megosztásától, amelyet december végén kért a város – tájékoztatta Lázár János, a város fideszes polgármestere kedden az MTI-t.     A pénzintézet 2011 decemberében és...

Oldalak

Feliratkozás Gazdaság csatornára