hirdetés

Kategória: Esti Autó

Itt az új Opel Astra modellfrissítés

Itt az új Opel Astra modellfrissítés
Nagy dízellel, kisimított orral kezdi az új modellévet az Opel Astra – írja az Autó Motor. Itt van a teljes modellfrissítés, ahol végre megismerhetjük a kompakt autó új megjelenését.Új az első lökhárító, a márkajelzés immár a hűtőrács közepén helyezkedik el, újak az irányjelzők – és ha vannak – a ködfényszórók is, extraként rendelhető LED-es...

Újjászülethet a Saab

Újjászülethet a Saab
Egy svéd-kínai, japán támogatottságú befektetési csoport megegyezett a csődbe ment Saab Automobile megvásárlásáról, egy igen összetett üzlet nyomán – írja a vezess.hu. A vevő, a National Electric Vehicle Sweden AB tervei szerint elektromos autókat fognak gyártani a Saab trollhattani telephelyén. Míg korábban 3900 ember dolgozott a gyárban, egyelőre...

Baltával verték szét a Ferrarit a márkakereskedésben

Baltával verték szét a Ferrarit a márkakereskedésben
Nem tudni, hogy ki volt mérges az újonnan 76,8 millió forintos Ferrari 612 Scagliettire.Egy minimális üzemzavar elhárítása miatt vitte az edinburgh-i Ferrari márkakereskedésbe kedvencét Rajinder Singh, azonban egy nap azzal hívták fel, hogy valaki megrongálta a műhely zárt parkolójában álló autót. A teljes cikk elolvasásához kattintson ide!...

Álca nélkül az Aston Martin Vanquish

Álca nélkül az Aston Martin Vanquish
A sajtófotókat a mostanság turistákkal tömött Padovában készítették – le is fényképezték az Aston Martin újdonságát.Hivatalosan ugyan még nem mutatta be az Aston Martin új nagy sportkocsiját, kínálatának talán legfontosabb darabját. Korábban már kiderült, hogy az autóval felelevenítik a Vanquish nevet, de igazán jó képek még nem voltak az újdonságról,...

A lengyel meló: 550 lóerős CRX

A lengyel meló: 550 lóerős CRX
Az idei Autó-Motor Tuning Show-n az Auto Bild által a legszebb külföldi autó számára kiírt díjat ez a lengyel Honda vitte el. Nézzük, miért!A lengyel Air-Riders csapattal érkezett egy normál vasrugón álló gép is, amúgy a buli kedvéért. Tulajdonosa, Adam igazi keménymagos tuningsrác, a „Raceism” tuningbrigád tagja, amely csapat a legtisztább vérvonalú...

Csökkent a benzin és a gázolaj ára

Csökkent a benzin és a gázolaj ára
Csökkentette bruttó 8 és 6 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt.A Mol egy hete nem változtatott az árakon, míg előtte egy héttel bruttó 4, illetve 3 forinttal emelte a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát. A héten a 95-ös benzin átlagára 422 forintra, a gázolajé...Tovább

Szuperolcsó egyterűt készít a Honda

Szuperolcsó egyterűt készít a Honda
A Távol-Keleten forgalmazott Brio olcsóautó alapján készít egyterűt a Honda.Elégedett a Brio olcsóautó fogadtatásával a Honda, minden a tervek szerint alakul, még a dízel változat – valószínűleg az új 1,6-os dízel három hengeresre megvágott változata kerül majd a motortérbe – fejlesztése is jól halad. Azonban ez még nem elég a sikerhez. A teljes cikk...

Már az Alfa Romeót is másolják a kínaiak. Nem is rosszul

Már az Alfa Romeót is másolják a kínaiak. Nem is rosszul
A Brilliance ezúttal nem a BMW farvizén, hanem az Alfa Romeo-t másolva jönne Európába.A kínai Brilliance autógyár egyszer már szerencsét próbált Európában, de akkor nem jött be a számítása, mert valamiért rögtön a középkategóriában szerette volna meghódítani a pénzes vásárlókat. A terveiket nem adták fel, csak finomítottak rajtuk, amit a „Super Compact”...

Tűzkarikások

Tűzkarikások
Az Audi S6-os és S7-es új biturbó motorjai a maguk nemében pehelysúlyúnak számítanak, azonban a teljesítményük és a fogyasztásuk egészen eszement!Nem véletlen, hogy az Audi az új S-nagyágyúk nemzetközi menetpróbáját München környékén tartotta, a korlátozás nélküli sztrádaszakaszok karnyújtásnyira vannak… No igen, és mekkorát szólnak itt az...

Csökken a benzin és a gázolaj ára

Csökken a benzin és a gázolaj ára
Csökkenti bruttó 8 és 6 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. – értesült az MTI piaci forrásokból hétfőn.A Mol egy hete nem változtatott az árakon, míg előtte egy héttel bruttó 4, illetve 3 forinttal emelte a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát. A héten a...Tovább
hirdetés