Betöltés…
23.3 C
Budapest
Múltidéző archívum | Megyei Esti Hírlapok | Programajánló

Boldog „születésnapot Magyarország”, és minden magyarnak…

…Ezernyi szeretetérzés áramlik tőletek, sokan gondolnak erre a csodálatos országra a meghatározó napon – az Esti Hírlap tulajdonosaként és vezetőjeként fogadjátok szeretettel egy gondolatomat, ami talán rátok is ugyanúgy vonatkozik…

A születés pillanata jelen földi inkarnációnk első állomása, és megpróbáltatásaink, lehetőségeink, vágyaink, céljaink, küldetéseink kiindulópontja is egyben. A sors minden magyarnak ezt a csodálatos országot, földet, hagyományt, értékeket és történelmi örökséget adott a múltban és a jelenben is. Az évente ismétlődő születésnap egy lehetőség, hogy visszaemlékezzünk a megélt örömökre, a gyermekkorunkra, az első botladozásainkra, hibáinkra, szeretteinkre, cselekedeteinkre, az elvesztegetett időre, az átélt és megélt élmények sokaságára. A fogadalom időpontja is egyben, hogy mit, hogyan, miként tegyünk a jövőben, tanulva a múlt hibáiból a mindenkori jelenben.
Közhelyek és gyönyörűen megfogalmazott gondolatok nélkül értékelni a bennünk lévő érzést, a létezés mámorát, a tudatunk és tudatalattink kivetülésének bölcsességét.

Az országunk születésének napja ezáltal válik az én/mi születésem napjának részévé, mert részesei vagytok az életem egy apró kis darabkájának, egy pillanatnyi életdarabjának, így a kölcsönös hatások révén többé vagy kevésbé, de a nagy Sorstervnek közös részeseivé válunk.

Ünnepel a lelkünk, a szívünk, ünnepeljük, hogy magyarok vagyunk, hogy alakítjuk gondolkozásunk, tapasztalásunk, vágyaink, érzéseink sokaságát, és ezáltal vagyunk azok – akik vagyunk… azaz te is, aki most olvasod e sorokat, Magyarország része vagy… ezáltal egymás részei is vagyunk… – köszönöm a megtisztelő figyelmeteket. Boldog születésnapot neked, Magyarország, és neked is, aki olvasod.

Főszerkesztői jegyzet
Kristóf Maximilian   
foszerkeszto@estihirlap.hu

Aktuális

Vitnyéd újra robban: Magyar Péter táborépítést emleget, Orbán szerint csak „kitaktikázták” Brüsszelt

Magyar Péter szombat reggeli sajtótájékoztatóján azt állította: dokumentumok bizonyítják,...

Magyar Péter rendkívüli sajtótájékoztatója az Orbán-kormány egyik legnagyobb hazugságáról

A Tisza elnöke szombati rendkívüli sajtótájékoztatóján azt állította: a...

Kanada Bosznia 1-1: Kanada pontot mentett történelmi hazai vb-meccsén, Bosznia majdnem elrontotta a torontói ünnepet

Kanada történelmi hazai vb-meccsen mentett pontot Bosznia-Hercegovina ellen. Jovo Lukić góljával Bosznia vezetett, Cyle Larin a 78. percben egyenlített. A társházigazda első világbajnoki pontját szerezte, de a győzelem elmaradt.

Nagy Ervin szerdán átvette államtitkári kinevezését, korábban pedig múzeumi bútorokról beszélt

Nagy Ervin közösségi oldalán számolt be a tegnapi nap...

Migrációs paktum élesítve: Toroczkai a határt figyeli, a Fidesz a választ várja, Magyar Péter pedig kerülgeti a lényeget

Migrációs paktum: ma elindult az EU új rendszere, Magyarországon pedig új politikai front nyílt Brüsszel gyorsabb eljárásokról és közös teherviselésről beszél, a Fidesz–KDNP szerint viszont a kormánynak ki kell mondania: Magyarország nem hajtja végre a paktumot. Magyar Péter azt állítja, nem lesznek illegális migránsok Magyarországon – a gyakorlati kérdések azonban nyitva maradtak.

Kapcsolódó cikkek

KEDVELT KATEGÓRIÁK