Bárányt enni húsvétkor régi hagyomány,már az ószövetségi zsidók is báránnyal és kovásztalan kenyérrel emlékeztek Egyiptomból való megmenekülésük és elsőszülöttjeik megváltására. A későbbiekben pedig a kereszténységhez kötötte az Újszövetségi jelképrendszer. Manapság kezd visszatérni az otthoni konyhákba a múlt század során, sajnálatos módon kikopott alapanyag. Sokan rettegnek a birkaíztől, pedig a báránynak egyáltalán nincs olyan markáns ízvilága, mint a birkának. Kis odafigyeléssel olyan egyedi kinézetű és ízű fogás készíthető belőle, mely után a vendégek elégedetten és jól lakottan állnak fel az asztaltól!
A hús beszerzése Budapesten elég könnyen megoldható. Budán aszír hentesnél(Karinthy Frigyes utca), Pesten a NagycsarnokbanGál Józsiéknál, illetve aMagyar utcai török hentesnélmindig kapható bárányhús. Érdemes a hentesekhez hozzávalókkal felszerelkezve érkezni, ugyanis ekkor megcsinálják ők a kötözést, nem kell nekünk otthon bajlódni vele.
