Megbeszélést tart szerdán Rogán Antal, a Fidesz és Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője, valamint Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a kormánypártok által megfogalmazott, a munka világát érintő, a jövő évi költségvetési törvényjavaslatot módosító indítványok konkrétumainak kidolgozása ügyében.Az előterjesztések a költségvetési hiányt nem növelhetik – mondta Rogán Antal hétfői sajtótájékoztatóján, Orbán Viktor miniszterelnöknek a Fidesz-KDNP frakcióülésén elhangzott szavait idézve. A kormánypártok javaslatainak büdzsét érintő módosításai akár már a héten a Ház elé kerülhetnek.
A javaslatok költségvetési oldalát a Fidesz-KDNP-frakció szeretné még július közepe előtt elfogadni, az érdemi tehercsökkentésekre vonatkozó törvények esetében pedig az a tervük, hogy azok még a nyári szünet előtt kerüljenek a Ház elé, azután kezdődjön róluk társadalmi vita – például a kamarával és munkaadói szervezetekkel -, majd ennek ismeretében szeptemberben kezdődjön meg a parlamenti megvitatásuk – ismertette a menetrendet a frakcióvezető.
Jelezte azt is, hogy nem néhány százalékos, hanem érdemi, néhány milliárdosnál lényegesen nagyobb tehercsökkentést kér a Fidesz-KDNP a kormánytól. A számokról először várhatóan szerdán adnak tájékoztatást.
Rogán Antal korábbi közlése szerint a kormánypárti képviselőcsoport védelmet kér a kabinettől az 55 év feletti, a 25 év alatti és a képzettséget nem igénylő munkakörben dolgozóknak – ezt a sort most kiegészítették a gyermekvállalásról visszatérő édesanyákkal is -, továbbá tehercsökkentést sürget az ötmillió forint alatti bevételű önfoglalkoztató mikrovállalkozásoknak, és azt is kéri, a kormány érvényesítsen területi elvet a beruházási adókedvezményeknél, a nehezebb helyzetben lévő régiókat segítve ezzel.
Orbán Viktor a hétfői frakcióülésről távozóban újságíróknak elmondta: arra utasította Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert, hogy tárcája még hétfő délután kezdje meg a Fidesz-frakcióban megfogalmazott, az említett indítványok konkrétumainak kidolgozását. A kormányfő azt is kérte a minisztertől, hogy az így megszülető előterjesztések egy részét legkésőbb szerda délutánig, egy másik részét pedig július 9-ig nyújtsa be a parlamentnek.
Azzal kapcsolatban, hogy Orbán Viktor hétfőn jelezte azt is, kormányzati javaslat készül arról, hogy egy egyház ne vállalhassa jóval több intézmény fenntartását annál, mint amennyi a tényleges támogatottsága az országban, Rogán Antal azt mondta, hasonló javaslattal már több történelmi egyház részéről találkoztak, de ilyen indítványról még nem tárgyalt a Fidesz-frakció.
Fotó: flickr
