hirdetés
Flash ad ID:62

Máért – Napirenden a nemzetstratégia – határon túli magyar vezetők

Máért – Napirenden a nemzetstratégia – határon túli magyar vezetők

Üdvözölték a 2020-ig szóló nemzetpolitikai stratégia elfogadását határon túli magyar vezetők a Magyar Állandó Értekezlet zárónapján csütörtökön a Parlamentben.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a kétnapos tanácskozás zárásaként tartott sajtótájékoztatón üdvözölte az elfogadott nemzetpolitikai stratégiát, mint mondta, nagyon alapos dokumentumról van szó. Fontosnak nevezte, hogy a benne foglaltak alapján a stratégia megvalósítása is közösen történjen.Jelezte: egyetértettek a nemzeti jelentőségű intézmények támogatási kritériumaival. Azt mondta, fontos az is, hogy olyan döntések szülessenek, amelyek kiegyensúlyozottak, és figyelembe veszik, milyen intézmények jelentek meg Erdélyben az elmúlt 20 évben, és hogyan teljesítettek.A szavazati jogra térve kiemelte: kiterjesztése megfelel elvárásaiknak, szükség van rá. Arra kell figyelni, hogy “a különböző nemzetrészek között” erősödjön a bizalom, a szolidaritás. Szólt még arról is, hogy a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem végleges akkreditációja rövid időn belül megtörténhet. Összegzése szerint a határon túli magyaroknak az az érdekük, hogy Magyarország sikeres és erős legyen a régióban, a nemzetközi politikában, Magyarországnak pedig az az érdeke, hogy a határon túli magyar közösségek erősek és sikeresek legyenek. Kérdésre válaszolva az RMDSZ elnöke jelezte, hogy a nap folyamán találkozik Orbán Viktor miniszterelnökkel.Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke arról beszélt, hogy az elmúlt egy évben “nemzetpolitikai rendszerváltás” ment végbe, és kiemelte, hogy a nemzeti együttműködés rendszerébe a határon túli magyarok is beletartoznak. Vétek volna, ha ebbe a rendszerbe nem kapcsolódnának be, hiszen “egy a nemzet” – mondta. Az együttműködésben mindenkinek helye van – folytatta, és üdvözölte, hogy az MSZP-nek sikerült megszabadulnia a “gyurcsányizmustól”, ez volt szerinte a nemzetpolitika kialakulásának egyik legfőbb akadálya, de még szükség van változásokra.Hozzátette: azt kérik, hogy Fidesz és a KDNP lépjen tovább a nemzeti együttműködés rendszerében. Azzal semmiképp sem tud egyetérteni, – mondta -, hogy bízzák a határon túliakra a döntéseket és ne szóljanak bele. “Igenis szóljon bele a magyar politikum, de mi is szóljunk bele a magyarországi politikába, mert egy a nemzet” – tette hozzá.Kitért arra is, hogy a nyugati diaszpóra sokáig mostohagyermeke volt az anyaországnak, ideje volt integrálni.Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke az autonómiatörekvések fontosságát hangsúlyozta. Úgy fogalmazott: ez a szülőföldön maradás feltétele.A romániai magyar erők közelgő választásokon való együttműködését firtató kérdésre Kelemen Hunor azt mondta, részükről az együttműködésnek nincs akadálya. Az az érdekük, hogy erős képviselete legyen a romániai magyarságnak – hangsúlyozta. Tőkés László szerint ugyanakkor meg kell lennie az együttműködés feltételeinek, és azt javasolta, hogy üljenek tárgyalóasztalhoz. Szász Jenő azt mondta,nagyon fontosnak tartják a romániai magyarság parlamenti képviseletét, de személyi összetételét tekintve “minőségi korrekcióra” van szükség. Berényi József, a felvidéki Magyar Koalíció Pártja (MKP) elnöke azt mondta: részükről megvolt a nyitottság, hogy a Híd-Most formációval választási koalíciót alkossanak. A Híd ezt visszautasította, és helyeket ajánlott listáján az MKP-nak. Ezzel az etnikai politizálás elvét kérdőjelezte meg, ismét dilemma elé állítva az ottani magyarságot – mondta.Arra a kérdésre, hogy miért nem hívták meg a Híd-Most pártot a Máértra, Semjén Zsolt közölte: a Máérton etnikai alapú magyar pártok vesznek részt. A Híd-Most önmagát határozta meg úgy, hogy nem ilyen párt, ezzel kizárta magát “a klubból” – tette hozzá.

MTI Fotó: Soós Lajos

Hozzá szólna a hírhez?

Lépjen be Facebook fiókjába, és kapcsolódjon oldalunkra!

Belföld

embercsempészet

Pekingnek és Moszkvának többet kellene tennie az emberkereskedelem ellen

Kína és Oroszország a korábbinál sokkal rosszabb értékelést kapott az amerikai külügyminisztériumtól abban a helyi idő szerdán közzétett éves...

hirdetés